London Info Linkgyűjtemény

A földön élő emberek ebből a szempontból négy fő csoportba oszthatóak:

Az elsőbe azok tartoznak, akik nem részesültek abban a szerencsében, hogy életük során egy tökéletes szent oltalmába kerüljenek. A Mesterek olyan lelkek, akik már megoldották az élet és halál misztériumát, és lelkük egyesült Istennel, aki ezeket a tökéletes lelkeket azzal a feladattal bízza meg, hogy emberi testben újra megszületve tanítsák a földön élő spirituálisan nyitott lelkeket az Istennel való kapcsolat megteremtésére és a KARMA törvényéből való megszabadulás gyakorlatára. A Mesterek a beavatás időpontjában átadják a tanítványnak Isten azon öt szent nevét, amely az öt nagy spirituális szinten a teremtő erőt szimbolizálja. A Mester továbbá útmutatást ad a tanítványoknak, hogy hogyan találhatják meg a kapcsolatot Istennel (meditáció az isteni fényre és hangra, etikus életvezetés, stb.) továbbá megsemmisíti a beavatásra kerülő lelkek felgyülemlett karma terheit.

Akik nem részesülnek ebben az isteni kegyben – azaz az emberiség nagy tömegei – azoknak magányosan, segítőtárs nélkül kell elhagyniuk a fizikai világot. Ezeknek az embereknek a halál egy fájdalmas folyamat, melynek végén a lelküket a halál angyala a karma isteni bírósága elé viszi, ahol be kell számolniuk életük valamennyi gondolatáról, szaváról és tetteikről. Mindez gyorsított eljárással történik, de igazságosan, mellőzve a logikai boncolgatásokat, bizonyításokat. Az ítéletnek megfelelően a lélek időlegesen a pokolra vagy a lélek tisztító helyszíneire kerül az alsó régiókban. A megtisztulás után a lélek a jó cselekedeteinek megfelelően a vallásának megfelelő mennyországba vagy paradicsomba kerül, ahonnan aztán idővel újra visszaszülethet a fizikai világ valamely életformájába. A szerencsések és fejlettebb lelkek emberi formába születhetnek ismét ahol újra lehetőséget kapnak Isten megismerésére és a szabadulásra. A kevésbé szerencsések vagy fejletlenebb lelkek egyéb élő formába is kerülhetnek, amíg a karma körforgásának eleget téve újra emberi formát nem ölthetnek. A három alsó világ boldogság birodalmában uralkodó dévák, istenségek különleges szolgálataik miatt tartózkodnak ott, de amint kimerítették dicséretük jutalmát nekik is vissza kell születniük a fizikai világba, csakúgy, mint a felsőbb világban létező angyali lelkeknek, ha el akarják érni az Isteni egységet. A lélek és Isten egysége, a lényünk tökéletessé válása, az örök boldogság isteni fény birodalma ahol már nincs jelen anyag, test, elme, egó és nincs betegség, fájdalom, szenvedés csak örök szeretet, öröm és valódi boldogság, csak az emberi formába történő születéssel érhető el.

A második csoportba azok az emberek tartoznak, akik kapcsolatba kerültek az élő tökéletes Mesterrel, aki elfogadta és beavatta őket a lélek spirituális tudományába. Valamilyen ok miatt ezek a lelkek nem voltak képesek a Szent Igével való kapcsolatukat elegendő mértékben kifejleszteni, melynek oka lehet például az érzéki örömökben való elmerülés, lustaság, nemtörődömség, vagy bármi egyéb. Ők így is más elbírálás alá esnek és haláluk óráján az érzékáramok testből való visszahúzódásakor a Satguru fénylő alakja várja őket. A lélek félelem nélkül és örvendezve követi Mesterét a halál árnyainak völgyébe. A tanítványok körében a Mester a kizárólagos döntőbíró, nem kell az isteni bíróság elé állniuk haláluk után. Az ebbe a csoportba tartozó lelkeknek nem kell feltétlenül újra testet ölteniük a földi síkon kivéve, ha valamilyen különleges ok miatt a Mester azt szükségesnek nem tartja. Ha vissza kell születniük, akkor általában vallásos családba kerülnek, és hamar találkoznak az akkor élő Mester tanításával és beavatottakká válnak, életük végén pedig ismét a Mestererő várja őket és szabja meg további útjukat. A Satguru küldetése és ígérete garantálja a beavatottnak, hogy négy életen belül eléri végső célját, végleg kiléphet a karma körforgásából és egyesülhet Istennel.

A harmadik csoportba azok a tanítványok tartoznak, akik a Mester utasításaiból a legjobbat hozták ki. Bár lehet, hogy a tökéletességet még nem érték el, a helyes úton haladnak feléje. Az ilyen lelkek akár napokkal előbb is tudják eltávozásuk idejét. Mivel járatosak a halál folyamatában és ismerik, annak árnyékos oldalát félelem nélkül távoznak az életből és sokszor vágyakozva várják annak bekövetkezését. Tudatosan vetik le földi köpenyüket, ismerik a túlvilág néhány szintjét és pontosan tudják, hogy a spirituális világ melyik régiójába kell menniük átmenetileg a halál után. Ott élnek egy ideig, munkálkodnak a magasabb régiók felé való felemelkedésükön a Mester állandó jelenlétében és szeretetében létezve. Ha eljön az idő végleg kilépnek az alsó világok (fizikai, asztrális és kauzális) poklokat és mennyországokat rejtő fogságából és felemelkednek a lélek igazi otthonába ahol egyesülhetnek Istennel és örök boldogság lesz a jutalmuk.

A negyedik csoportba azok a tökéletes lelkek tartoznak, akik már életükben megszabadultak és a lélek szabad életét folytatják. Tökéletesen ismerik, és jóval előbb tudják, hogy mikor kell visszatérniük az Úr Hajlékába. Örömmel várják az órát és üdvözölik a módot, ahogy testüket végleg levethetik, legyen az akármilyen fájdalmas halálnem. Saját akarat nélkül élnek Isten akaratát követve és átölelik a halált, mert az által egyesülhetnek a Szeretett Lénnyel. Azt várják, hogy senki se sirassa meg őket és ne sajnálja távozásukat. Az életüket az isteni teremtés szolgálatára áldozó tökéletes lelkek akadálytalanul emelkednek a lélek igaz otthonába, ahol díszhely várja őket.

A spirituális régiók bemutatása:

A különböző spirituális világok valójában nem egymástól elkülönülő síkok vagy körök – azaz a következő világ nem ott kezdődik ahol az előző véget ér – hanem inkább egymásban lévő gömbökként definiálhatók, melyek jellemzőik (rezgésszint, fény és anyag aránya stb.) alapján különülnek el egymástól. Jelenleg egyszerre benne vagyunk valamennyi világban, de a test érzékei csak a fizikai világ érzékelésére képesek.

Fizikai világ: Amelyben jelenleg emberként élünk. Itt nem emlékezünk születésünk előtti létezésünkre. A fizikai világ a jóval fényesebb asztrális visszatükröződése. Valójában tökéletlen szint, ahol az anyag dominál. Mégis ez a legalsó világ az egyetlen, ahol az Istentől elszakadt, a jó és rossz megkülönböztetésére képes lélek lehetőséget kap Isten megtapasztalására. A lélek számára fizikai világból a magasabb szintekre az átjáró az emberi testben, a harmadik szemben van. Az átlagos ember, aki nem végez spirituális gyakorlatot általában csak halála pillanata után halad át a harmadik szemben lévő ajtón (kivételek például a meditációban felemelkedő vagy halálközeli élményeket átélő emberek). A Mesterek tanítványai a meditációs gyakorlatokban fejlődve képesekké válnak még életükben a harmadik szemben lévő ajtón átlépni (életben meghalás) majd a többi világban tett utazás végén ugyanitt visszatérni a testtudatba.

Az emberek lelke a halál pillanatában elhagyja a fizikai világot és az asztrális teste és annak érzékei kezdenek működni. A halál angyalai a lelkeket a kegyetlenül igazságos karma bíróság elé kíséri, ahol újra átélik előző életük minden gondolatát, szavát és tettét, melyek (és előző életeik karma terhei) alapján az asztrális vagy kauzális világ valamely régiójába kerülnek:

Asztrális szint: Már a fizikai világ az összes galaxisával és végtelennek tűnő terével együtt is felfoghatatlan nagyságú egy ember részére. Az asztrális világ pedig ennél is jóval hatalmasabb. Tulajdonságaiban ez áll a legközelebb a fizikaihoz, de jóval kevesebb itt az anyag és sokkal több az energia, fény és tudatosság, amely betölti ezt a világot. A magasabb tudatosság és a finomabb anyag miatt az asztrális tárgyak áttetszőek, tulajdonképpen nem csak a megfigyelő felé eső oldaluk, hanem belsejük és a hátsó oldaluk is megfigyelhető. Ezen a szinten is van az anyag folyékony, szilárd, légnemű és éteri formája csak itt minden a csillagok fényének megfelelően ragyogó és áttetsző. Az asztrális világ másik meglepő és megtévesztő tulajdonsága a gyorsaság, amivel a környezet változik. Ráadásul az asztrális lények alakja sem állandó, gyorsan változhat a belső gondolatoknak és a kívülről érkező gondolatrezgéseknek megfelelően. Az itt képződő milliónyi jó és rossz gondolat látható könnyű anyagi formát ölthet, melyek különböző színekben és alakzatokban tűnhetnek fel, és önálló egységként lebegve belekapaszkodhatnak olyan lényekbe, akik magukhoz vonzzák őket, vagy egy idő után maguktól felbomlanak. Az asztrális világ több régióra bontható.

A legalsó, legkomorabb és legsivárabb helyek a különböző vallásokban leírt poklok megfelelői. A társadalom söpredéke a hitványok leghitványabbjai, gyilkosok, rablók, garázdák, kicsapongók, bestiális és brutális emberek, akik földi életük során állati asztráltestet teremtettek, most a halál után elembertelenedett formájukban, kóborló démonokként követik állatias vágyaikat. Ez a halál utáni szenvedés birodalma ahol a bűnösök telve heves, kielégítetlen vágyakkal, bosszútól és gyűlölettől telítve a földi kielégítést sóvárogják, de fizikai szervek hiányában ezt nem érhetik el. A fájdalom, szenvedés, gyűlölet helye ez, ahol a lelkek megtanulják az életük folyamán elmulasztott keserű leckéket. Mégis ez a szint a többihez hasonlóan az emberek javát és későbbi felemelkedésük lehetőségét szolgálja.

A második szintre azok a lelkek kerülnek, akik a testüket nagy félelemben hagyták el valamint azok, akik életük végéig olthatatlan vággyal kergették a szórakozásokat és élvezeteket. Ez a fizikai világnak leginkább megfeleltethető asztrális szint. A kielégítetlen vágyak és le nem zárt kapcsolatok fájdalmat és szenvedést okoznak. A földhöz kötött lelkek megpróbálnak kapcsolatba lépni a fizikai világban maradtakkal. A hátrahagyott emberek utáni vágyódás megkeserítheti a létezést és nyugtalanságra, lázadásra és fájdalomra ítéli a lelket. Sokan ezen a szinten a maguk szűk világát tudatlanságuk révén az egész asztrális világnak hiszik.

A harmadik és negyedik szint az olyan tanult és gondolkodó emberek asztrális lakhelye, akik földi életükben főleg világi ügyekkel foglalkoztak. Figyelmük inkább a jövőre, mint a múltra irányul. A föld felé vonzódás ezekben a lelkekben egyre gyengül, mégis előfordulhat vagy valamilyen körülmény vagy személy a fizikai világba vonzza őket. Esetenként előfordul, hogy ennek a világnak a lakói kapcsolatba kerülnek a fizikai világban élő médiumokkal, de erről a szintről nem jut a világba lényegi tanítás, szellemi megvilágosítás. Azok a lelkek, akik nem kötődnek már a fizikai világhoz könnyen a felsőbb régiókba juthatnak.

Az ötödik alsíktól kezdve a környezet jelentősen megváltozik és a szó valódi értelmében asztrálissá, csillagokkal borítottá, vidámságot és boldogságot adóvá válik. Az ötödik, hatodik és hetedik alszint a vallásokban alacsonyabb mennyországként nevezett világ. A vallási és filozófiai területen buzgó emberek az anyagi mennyország ötödik szintjére kerülnek ugyanúgy, mint az Örök Vadászmezőkre, a Walhallába, az Új Jeruzsálembe vagy a tanulás más mennyországaiba vágyódó emberek lelkei. Itt templomokat, iskolákat, házakat emelhetnek ahol saját tanításaik igazát dicsérik. Ezek a lelkek sokszor meggyőződtek arról, hogy lám nekik volt igazuk, mert a saját földi vallásuknak megfelelő mennyország abban a formában létezik, ahogy azt a földi vallások hirdették. Nem látnak felfelé, így nem tudják, hogy ez még csak a második szint ötödik alsíkja, így esetenként médiumok útján is meggyőzően tovább hirdetik tanaikat a fizikai világ felé.

A hatodik szintet a még fejlettebb szellemi tudású lelkek, művészek népesítik be, akikre földi életük során jellemző volt, hogy művészi és szellemi törekvéseikben az önzés, a vágyaik finomabb módon történő kielégítése jelent meg. Alkotó képzeletük ezen a szinten a földihez hasonló, de annál jóval tündöklőbb vidékeket, zúgó tengereket, hóval fedett hegycsúcsokat és virágzó síkságokat teremt. Vallásos rajongókat itt is találunk, akik viszont tudatában vannak korlátaiknak és arra várnak, hogy feljebb emelkedjenek.

A hetedik szint az intellektusukban magasra emelkedett, de az anyagira összpontosított materialista tudósok, emberi vezetők lakhelye. Az asztrális tudás könyvtárát tanulmányozva, kutatásaikat a fizikai világban megszokott módszerekhez ragaszkodva folytatják tovább. Ezek a lelkek kételkednek a magasabb szintre emelkedés lehetőségében és visszaborzadnak az öntudatlanság állapotának lehetőségétől, melyen keresztül a magasabb mennyei életre újra születés elérhető.

A karma bírósága által megítélt lelkek a nekik kiszabott helyen ébrednek fel. Ezzel szemben a fénylő asztráltestű, spirituálisan fejlett ember megállás nélkül halad át az asztrális világon. Ez a szint alattomos és megtévesztő, ezernyi érdekessége ellenállhatatlanul vonzó lehet a lelkek számára, ezért a beavatott lelkeknek nem szabad itt tartózkodniuk nehogy a szemfényvesztés elkábítsa őket. A Mester gyors és biztos vezetésével gyorsan keresztüljutnak ezen a régión. A belső szilárdság megszerzése után visszatérhetnek ezekre a szintekre, mert ekkor már képesek ellenállni e hely ámító, varázslatba ejtő csábításainak, amely a spirituális birodalmakba felfelé vezető útjukat többé nem akadályozza.

A felfelé haladó lélek három ösvénnyel találja magát szemben. A balra található ösvény a negatív erő Kal lakhelye sötét, ijesztő terület ahol különös Rishik, Yogik és alacsonyabb rendű erők beavatottai találhatóak.  A jobb oldali ösvény magas szintű világokba vezet, de ez az út nem az Istennel való egységhez vezető út, hanem egy, nagyon magas régiókba irányuló zsákutca. Istenhez a mérhetetlenül fényes középső út vezet, melyen a Mester is vezeti a lélek igazi, isteni lakhelyére tartó tanítványokat. Tovább haladva az útkereső az Ezerszirmú Lótuszvirág világában találja magát, amely az asztrális világ „erőműve” és amelynek közepén fénylő központi láng található, amely az Isteni Hangfolyamot árasztja magából. Tovább haladva a kauzális sík elérése előtt a lélek leírhatatlan szépségű asszonyokkal/férfiakkal találkozik, akik hihetetlen csábításokkal kecsegtetik, hogy megakadályozzák további felemelkedését. A Mester által kibocsátott Shabd sugárzás megvédi a tanítványt a csábításoktól és láthatatlanná teszi ezeket az asztrál lényeket a lélek számára. Az asztrális és a kauzális világot egy hihetetlenül szűk átjáró, egy kanyargó alagút vagy görbe cső (Bankanal másnéven a tű foka) köti össze. A kauzális világokba vezető út egy mustármag tizedrészének vagy egy hajszál szélességének felel meg, míg az azon áthaladni kívánó lélek nagysága egy elefánthoz hasonlítható. A Mester segítségével az átjáró kitágul és a lélek akadálytalanul haladhat át a Bankanal U alakú alagútján, melyen keresztül a kauzális szintre ér. Itt az út vízszintesen halad, majd lejteni kezd, végül egy vízszintes átjárón haladhat át a lélek a mentális világ szintjeire.

Kauzális szint: A kauzális vagy mentális világ a gondolkodás formájában működő öntudat világa, de nem amikor az agyban, hanem amikor a saját világában tevékenykedik. Ez a fénylők birodalma ahol a vallások magasabb szintű mennyországai a buddhisták Sukh Vatija, a hinduk svargái, a keresztények mennyországa, a mohamedánok Arshaja, a zsidók magasztos mennyországa és az Édenkert ahonnan az ember kiűzetett az Isten parancsolataival szembeni engedetlensége miatt. A mentális síkot olyan emberi lények lakják, akik levetették fizikai és asztrális köpenyüket. Az önző, állati szenvedélyektől megtisztulva mindenki beléphet ebbe a régióba és learathatja a Földön elért jó tetteinek gyümölcsét. Ezen a helyen felébred az öntudat és önmagán kívül környezetének is teljesen a tudatára ébred. Az emlékezés kiterjed az eddig ismeretlen múltra, Fényt derít az okokra, melyek földi életét alakították, valamint megláthatja a távoli jövőre megteremtett okozatokat is. A múlt, jelen és jövő nyitott könyvként tárul ki a lélek előtt. A lelkek összessége szoros közösségben él egymással, ahol az egyes lelkek között az összeköttetést a gondolatvibrációk jelentik. Az érintkezés a gondolat sebességével megy végbe, ahogy egy lélek a figyelmét ráirányítja egy másikra, térbeli korlátok nincsenek.  Ha létezik egyáltalán elválasztódás a lelkek között az csak a rokonszenv hiányából adódik. A mentális szinten számtalan égi lény lakik, angyalok, akik a természet rendjének folyamát vezetik és felügyelnek az alsóbb lények seregeire, különböző hierarchiákban egyesülve, az elemek hét urának engedelmeskedve. Nagy tudású, nagy hatalmú lények ezek, fénylő külsejű, sugárzó, lángoló, a fényhatások milliárdjaitól csillogó felséges arcú angyalok, akiknek a feladata a természet rendjének fenntartása, az asztrális világ elementáljainak irányítása és felügyelete, de még ezeknek a fénnyel teli égi lényeknek is meg kell születniük a fizikai világba, ha Istennel akarnak újra egyesülni.

A kauzális szint legalacsonyabb részébe a legkevésbé fejlett lelkek kerülnek, a családjukat és barátaikat őszintén szeretők, a náluk nemesebbeket tisztelők. Ezekben a lelkekben túlárad az öröm és harmónia, majd meghatározott idő elteltével, jobb erőkkel és képességekkel születhetnek vissza a fizikai világba.

A második szinten vallásos férfiak és nők élnek, akik szívükkel és érzelmeikkel Istenhez fordultak (bárhogy is hívták életükben a teremtőt). Az Istenerő itt a lélek által ismert köntösben, dicsőített formában jelenik meg, és elárasztja őket az odaadás mámorával. Ezek a lelkek itt együtt lehetnek Isten általuk tisztelt formájával.

A harmadik szintre az őszintén odaadó lelkek kerülnek, akik látják Istent az emberben és a megnyilatkozott teremtésben szolgálják és csodálják őt. Itt tökéletesednek a jövő emberiséget szerető nagy személyiségei, akik elnyerik az önzetlen szeretet hatalmas erejét. Az Istent szerető művészek, tudósok, felfedezők lelkei itt kapnak lehetőséget arra, hogy az eljövendő korok emberiség tanítóivá, fáklyavivőivé váljanak.

A negyedik, ötödik és hatodik régiót a tökéletességre törekvő spirituálisan fejlett lelkek lakják, akik Isten megismerésének céljával az emberiség nagy úttörőiként térnek vissza a fizikai világba és Isten útjai felé igazgatják az embereket, az Ő dicsőségét zengve.

A legmagasztosabb kauzális szintre csak a beavatottak léphetnek mert a Mester vezetésével csak ők találhatják meg a „szoros kaput”, az „Életbe vezető keskeny ösvényt”. Ők a legmagasabb fokú öntudatnak örvendezhetnek, a kozmikus tudatnak azonban még nem részesei. Itt tartózkodnak a Mesterek és a beavatottak. Innen irányítja a Mester az emberiségért végzett munkáját.

A lélek a kauzális szinten feldolgozza, átgondolja és lassan határozott értelmi és erkölcsi képességekké alakítja az előző életből hozott tapasztalatait és ezeket a következő újraszületésekor magával hozza. A következő újraszületés előtt a lélek öntudatlanná válik, ez a félkészülés folyamata. Ezután egy pillanatra tudata ismét teljessé válik, tisztán látja múltját és a jövőjére kiható okokat és feltárul előtte közelgő újjászületésének térképe. Aztán körbeveszik az alsóbb világok anyag felhői, elhomályosítják látását és megkezdődik a következő testet öltés szakasza.

A kauzális szinten történő keresztülhaladás szinte lehetetlen a másvilág misztériumaiban járatlan léleknek. Ahol a világ összes filozófiája befejeződik, ott kezdődik el az igazi vallás és spiritualitás. A testek lakójának le kell vetnie anyagi énjét, amely a kedélyelme köpenyébe záródott és újra el kell nyernie eredendő egyszerűségét. Csak így tud áthaladni a sokszínű tükörrel teli varázspalotán, áthaladni a három guna fölötti Brahmand tojásán és túllépni a másvilágon.

A tanítvány utazása során a kauzális szint alján először Trikutiba ér, amely egy morajló bolygóközi ösvény. Ahogy a beavatott lelke befelé halad ezen az ösvényen egy magas bástyákkal és tornyocskákkal ellátott erődszerű építményekkel teli területre ér, amely az emberi karmák nagy tárháza. Az erődbirodalomban tartózkodva a beavatott lélek a mester kegyéből utolsó karmikus terheitől is megszabadulhat. Itt tartózkodása alatt a lélek az erődrendszer felett hatalmas méretű sötét felhőket lát, amelyekből szünet nélkül kozmikus vihar mennydörgése hallatszik. Aztán, amikor az erődbirodalomban való tartózkodásának célja beteljesült, a beavatott felemelkedik a fekete felhők mögé, és onnan szemlélve látja, hogy az egész szféra egy vibrálóan vörös színű finom kozmosz, az ég közepén egy dicsőséges vörös nappal, mely az egész térség karmazsinvörös árnyalatát adja. A beavatott csillámló négyszirmú lótusz kozmikus alakját pillantja meg. Majd egy hatalmas dob csodálatos, szüntelenül szóló hangját hallja. E mély tónusú dallam kíséri felfelé tartó utazásának ebben a szakaszában. Ahogy a beavatott előrehalad, a kauzális régiók mélységes mély terén kígyózik át, ahol körös-körül a dob dallamos hangja szól. Most már tudatosan is megérti az égi Shabd, a hallható életáramlat jelentőségét, melynek kezdeti erejéből jött létre minden teremtés.

A beavatott ezután lüktető csillagos ösvényen halad tovább előre és felfelé suhanva, míg körötte számtalan nap, hold és csillag tűnik fel és tűnik el. Izzó kozmikus hegyeken és grandiózus síkságon suhan keresztül. Maga alatt csodálatos kerteket lát, ahol mindenütt színek és hangok rendeződnek vibráló virágok szimmetrikus mintázatába, s e csodálatos hang- és színözön szimfóniájában gyönyörködhet. “Brahm éteri nektárjának” sugárzó folyói és patakjai bőségesen ömlenek e területen keresztül, míg végül a beavatott a sugárzás nagy és magasztos óceánjához ér, melyet hatalmas fényhíd szel át. Maga előtt most Mer, Sumer és Kailash áhítatkeltő csúcsait látja, a gigantikus kozmikus hegyeket, melyektől a Trikuti (“Három Kiválóság”) térség neve is származik.

Amikor a Brahmanda területét elhagyja a beavatott, nagy kiterjedésű belső teret szel át azért, hogy elérhesse a Daswan Dwar okságfeletti birodalmát, ahol a kereső léleknek végleg meg kell tisztulnia, és ahol minden fátyol és burkolat levétetik a lélekről, amely így eredeti fényességében ragyog fel. Ezen a hatalmas területen található a halhatatlanság kozmikus tava, a Mansarover vagy Amritsar melyben a lélek megfürdik. Most, hogy utolsó tisztátalanságaitól is megszabadult, a lélek a Szeretet Legfőbb Urával való áldott egyesülésre vágyakozik. Amritsar tava a szellemiség kozmikus központja, ahol a kereső lélek feloldást nyerhet bűnei alól.

Az Amritsar szellemi tava Tribeni néven is ismert, mint a szellemi energiák három folyójának egyesülése. A szeretet, fény és erő e három kozmikus folyama a Legfőbb Úrtól ered, hogy táplálja és fenntartsa a világegyetemek világegyetemét. Ez a szentség igazi szentélye, ahol a kereső lélek a tóban vett tisztító fürdő után makulátlanná vagy halhatatlanná válik. A lélek immár kiemelkedett oksági, asztrális és anyagi burkaiból, a tudat és anyag három alsó területének egyik minőségével sem rendelkezik többé. A sugárzó és fénylő, szeplőtelen lélek most tizenkét nap fényével ragyog. Nem kell többé az alsó síkokban újra megtestesülnie, hacsak a Legfőbb Úr nem utasítja erre. Megízlelte a Határtalan Zene nektárját és teljes bepillantást nyert a teremtés valódi természetébe.

Amikor a lélek a belső szent forrásban, az Amritsar tavában megfürdött, más tiszta lelkek társaságához csatlakozik, akiket az ezoterikus irodalom hansákként (hattyúkként) ismer, és élvezi e birodalom csodálatos és elbűvölő szépségeit

Minden tudásuk, képességük és gyakorlatuk ellenére még a legnagyobb tudású mahatmák vagy risik sem tudnak ellenállni a kauzális szint vonzásának. Az emberi lelkek belső vezető nélkül még ha képesek is lennének megközelíteni a kauzális szint felső vidékét, önerejükből képtelenek lennének elhagyni ezt a világot és megközelíteni az Amritsar tavát. Az alsó világok ura bármit felajánl a hatalmából kikerülni igyekvő és az Atya Valódi Hazájába igyekvő lelkeknek. A nagy próféták, messiások és szentek beszámolnak a sátánnal, marával, vagy a gonosz szellemekkel vívott harcukról, akik jóval és gonosszal próbálkoznak, vagy királyi birodalmakat, fejedelemségeket ajánlanak az Igazságot keresőknek, hogy így álljanak a felemelkedésük útjába. Ha azok ellenállnak, akkor tűzvésszel, viharral, földrengéssel, égzengéssel, villámlással és ezekhez hasonló fenyegetésekkel fenyegetik őket, melyeket csak a lélek mellett álló Mester jelenlétében lehet elviselni. A mestererő ugyanis magába olvasztja a lelket és elkíséri a „Csengő Fény” ösvényére. Az alsó világok Ura csak azt engedi szabadon, aki a Mestererőbe erősen belekapaszkodott.

Szuprakauzális szint: A lélek a Mester vezetésével a karma birodalmát elhagyva, az újjászületések körforgásán felül emelkedve végül elindulhat végső célja felé. Ebben a világban megvan még a kettősség, de nem létezik tovább a különállás. Olyan állapot ez, melyben mindenki önmaga, olyan tisztán és elevenen, amit az alsó szinteken elérni lehetetlen, mégis úgy érzi, hogy minden mást is magába zár és elválaszthatatlanul egy mindennel. A 12 külső nap fényével tündöklő lelket itt már csak egy áttetsző köntös borítja. A lelkeket a legmélyebb szeretet fűzi össze és teljesen eggyé válnak, megszűnik a különállás egymástól és Istentől. A lélek itt felkiált: Hiszen én egy vagyok Istennel és elindul az egyesülés útján. Azonban még ezen a szinten is vannak olyan lelkek, akik nem élvezik a magasabb világokból érkező Mesteri Erő vezetését, és bár tudják, hogy közel vannak a lélek igazi és örök lakhelyéhez Sach Khandhoz, mégsem képesek önerejükből oda jutni. Ezek a lelkek sokszor kérlelik a beavatott és megszabadult lelkeket kísérő Mestert, hogy vigye őket magával, de nekik még innen is újra vissza kell születniük a fizikai világba. Ezt és az efölötti világokat a földi szavakkal leírni nem lehetséges, minden leírás csak szánalmas próbálkozás arra, hogy az isteni szépséget, üdvösséget és ragyogást valahogy emberi szavakba foglaljuk.

A kauzális szint felső határához közeledve a lélek, és egy bizonyos ponton jobb oldalt megpillantja az izzó, tizenkét szirmú lótuszvirág alakzatát mutató Elképzelhetetlen Sziget-Királyságot (az Achint Dipet), illetve bal oldalt a maga pompázatos tízszirmú lótuszvirág alakzatával az Áldott Területet (Sehaj Dipet). Ezután a sötétség területét, a borzalmas Tibar Khand vagy Maha Sunna első előcsarnokát éri el. A végső megsemmisülésre ítélt világokat és az örök isteni otthont elválasztó végtelen űrön (Maha Sunna) csak az Istennel egyesült lelkek képesek átkelni, így a tökéletesség felé igyekvő lelkek csak a Mester kíséretében az Isteni hangfolyam (Shabd) vezetésével képesek a végső határ átlépésére.  Ebben a komor térségben a Negatív Erő legmagasabb formája, Maha-Kal milliárdnyi ijesztő akadályt helyezett el a kereső lélek útjába. Csak az a lélek, aki egy avatott misztikus segítségével már egyszer keresztezte ezt a fekete űrt, képes ettől kezdve tetszése szerint, szabadon átkelni a Maha Sunnán.

Maha Sunnán túl – ahogy a lélek tovább emelkedik – öt hatalmas, egyenként növekvő fontosságú szellemi birodalom következik. Ezek közül a legalsó a Bhanwar Gupha (Örvénylő Barlang), amely az utolsó térség a szellem igazi hazájába, a Legfőbb Úr birodalmába való megérkezés előtt. Amint a lélek megközelíti a Bhanwar Gupha elmondhatatlan területét, négy hangfolyam dallamát hallja, melyek láthatatlan forrásokból törnek elő. Egy kozmikus dallam uralkodik a többi fölött, és azt a lélek kimondhatatlanul és leírhatatlanul gyönyörűségesnek találja. A lélek öt tojás alakú világmindenséget is megpillant, melyek mindegyike más kozmikus teremtések makrokozmosza. Ezen kozmikus rendszerek egy-egy uralkodó színben pompáznak, mint sárga vagy zöld, és mindegyiküket áthatja egy nagy, Brahmhoz hasonlatos szellem, aki egyben uralja is azokat. Ezekkel a térségekkel összehasonlítva az okság birodalma alatti egész világegyetem annyira lényegtelen, mint egy porszem.

A Maha Sunna sötét ürességéből való kiemelkedése után a lélek a keleti avatott misztikusok szóhasználatában a Bhanwar Guphának ismert belső szintet éri el. Az anyagi sík fölött ez a negyedik belső birodalom, mely- a nagyon kevés anyaggal keveredő szellemi esszencia területe. Amint továbbhalad a lélek, egy szellemi erőörvény fölött húzódó magas és fényes átjárót keresztez, amely Hansni alagútként ismert; azután a dicsőséges Rukmini alagút monumentális bejáratába lép be, és ott egy hihetetlenül szép építményt pillant meg. Az építményből áradó sugárzás megragadja a lelket, s ezáltal tökéletes beteljesülést és igazi békességet ér el benne a nirat (a látás ereje) és a surat (a hallás ereje).

Akkor a szellemi birodalom egy magasabb szintjére száll át a lélek; jobb oldalon mérhetetlen szépségű, ragyogó kozmikus szigeteket, bal oldalon pedig földrészeket lát meg sugárzó palotákkal, melyeket mintha gyöngyökből építettek volna, és felső szintjeiket smaragdokkal és gyémántokkal teletűzdelve rubintkövekből rakták. A lelket csodálatos elragadtatással tölti el ezeknek a kozmikus tájaknak a szépsége. A Bhanwar Guphát egy hatalmas szellemi úr kormányozza, kinek nevét a Közel- és Távol-Kelet avatott misztikusai szóhasználatában mindenütt egységesen “az vagyok”-nak fordítják. Valójában a szufi adeptusok az egész területet Anahuként ismerik, amelynek ugyancsak “az vagyok” a jelentése.

Az e térség fölött királyian emelkedő dicsőséges kozmikus hegyből árad ki ez az elbűvölő hangzat, s a hegy fölött egy bódító fehér fénnyel ragyogó, a mi naprendszerünk anyagi Napjánál ezerszer és ezerszer fényesebb, gigantikus napot lát a lélek.

Bhanwar Gupha igazán a szépség és a fény birodalma, és az itt lakozó lelkek úgy isszák magukba a Hangfolyam elixírjét, mint ahogy mi az anyagi síkon magunkhoz vesszük a napi ételt és italt. Mégis, a Bhanwar Guphának és az összes alatta levő – okságfeletti, oksági, asztrális és anyagi – térségnek végül szét kell oszlania az avatott misztikusok szerint. Így a kereső léleknek tovább kell utaznia felfelé, hogy igazi szellemi szabadulást érhessen el, mivel csak Sach Khand, a lélek igazi otthona, az anyagi sík fölött levő ötödik belső terület marad érintetlen bármely, nagy vagy kicsi kozmikus szétoszlástól.

Sach Khand: A legfelső, tökéletes tisztán szellemi térség, a lélek örök lakóhelye, ahol 16 nap fényével ragyog. E tisztán szellemi területet a hinduizmus Sat Loknak, az iszlám szufi bölcseinek tanítása Muqam-i-Haqnak (az Igazság Birodalmának), a szikh vallás Sach Khandnak nevezi.  A Sach Khand teljesen mentes a fizikai, mentális és átszellemiesített anyagtól.  Az avatott misztikusok szavai szerint “változatlan és örök; minden öröm és minden üdv; minden bölcsesség és minden szeretet; az Isten hajléka. Itt elmondhatatlan gyönyörben lakoznak a tökéletes szellemi lények és minden idők legnagyobb szentjei. A Sach Khand alatti birodalomban, Bhanwar Guphában nyolcvanezer világegyetem létezik, és e világegyetemek lakói mind olyan szellemi adeptusok követői, akik a maguk számára belépőt szereztek ebbe a régióba. De magában Sach Khandban az Igaz Úr jóságos uralma alá világgömbök tízmilliói tartoznak, és e birodalom körül az Áldottak kozmikus Szigetei keringenek, mint a mi piciny földünk saját Napja körül. E szférák a hansák hajlékai, a tiszta lelkeké, akik sosem szálltak le alacsonyabb síkokra.

A visszatérő lelket a Mester idáig vezeti, ahol felkeresi a szint Isteni megnyilvánulásának Sat Purushának fény palotáját. Swami Ji az elmondhatatlan szépség erődszerű építményeként írta le Sat Purusha palotáját. A zarándok léleknek meg kell találnia a Szeretet Urát a trónján, mikor e térségbe megérkezik, és a világmindenségek teljes világmindenségének Igaz Uraként kell felismernie Őt. Swami Ji leírta a Sat Purusha palotája előtt elterülő mezőket és parkokat, de újra elismétli, hogy e tájakat földi szavainkkal nem vagyunk képesek leírni. Ez a sík szellemi nektárt tároló medencékkel van tele, ahonnan a fény bőséges folyói ömlenek alá, hogy távoli vidékeket lássanak el szellemi tápláló anyaggal. Az ezüstös fény kozmikus kertjei fölött arany paloták tűnnek fel lebegve, és a hansák, az itt lakozó tiszta lelkek szépsége felfoghatatlan.

A zarándok lélek Sat Purusha, a Szeretet Ura palotájának előcsarnokához ér, ahol egy őrködő hansa megkérdezi az újonnan érkezőt, hogyan sikerült neki e fennkölt térséget elérnie. A lélek azt válaszolja, hogy az avatott misztikus vagy Satguru szent lábaihoz járult, mikor még a Földön élt, és az avatott misztikus e magasztos birodalom titkos ismeretét reá ruházta. Akkor a lelket a palotába vezetik, ahol egy elmondhatatlan szépségű fénylő lótuszvirággal találja magát szemben. A lótuszvirág központi fényéből hang hallatszik, amely megkérdezi a lelket ki ő, s hogy e régióba miért és hogyan szállt fel. Swami Ji így írja le a lélek válaszát: “találkoztam egy Sutguruval, aki minden szükséges utasítással ellátott. Az õ jóságából élvezhetem most a te darshanodat”. A lélek számára most válik egyértelművé, hogy valóban Sat Purusha jelenlétében van, akit azon szellemi erőként ismer fel, amely a Földön és az alacsonyabb szellemi régiókban az avatott misztikust áthatotta lélekkel.

Akkor a Legfőbb Úr a magasabb területek titkairól tájékoztatja a lelket, kinek e térségen keresztülvezető további emelkedését Önnön szeretetének szellemi erejével segíti. Az avatott misztikusok beszámolója szerint a Sach Khand zenéje a vináéhoz (lantszerű hangszer, a szerk.) hasonlítható. Sach Khand mennyei zenéje, csodálatos fénye napok milliárdjaihoz hasonlítva sem fejezhető ki. A Szeretet Ura napok milliárdjaihoz hasonlatos fénnyel sugárzik, habár ez még mindig szegényes leírás Róla, mert az emberi nyelv és értelem érzékeltető képességén Ő messze túl van. Sat Purusha irányítja és ellenőrzi az alatta levő világmindenségek teljes kozmikus rendszerének teremtését és szétoszlását, jóllehet saját birodalma teljesen mentes bármi ilyesféle változástól. Ez az Igaz Lény erejét végső fokon a Mindenség Legfőbb Urától nyeri, akit az avatott misztikusok Anami Purushaként, a Megnevezhetetlenként ismernek.

Sat Desh a felső négy régió – Sach Khand (Az Atya országa), Alakh Lok (Láthatatlan régió), Agam Lok (Megközelíthetetlen régió) és Anami Lok (Megnevezhetetlen régió) – összessége a legfelső tökéletes tisztán szellemi térség, az Isteni Igazság, a Végső Valóság birodalma, ahol nincs halál, megsemmisülés, csak tökéletes boldogság. Ezek a térségek az emberi nyelvvel leírhatatlanok.  Az Atya a Fiú és a Szentlélek világát az isteni bölcsesség, szeretet és erő járja át. A Legfőbb Teremtőt szellemi lények sokasága veszi körül részesülvén jelenlétében az örök üdvösség és az elképzelhetetlen dicsőség fenséges örömében. Táplálékuk az ambrózia. Innen árad ki az isteni fény és hangfolyam, a teremtő és fenntartó erő az egész teremtésbe.

Elég annyit mondani, hogy Sat Purusha jóvoltából a lélek a következő szellemi térségbe, Alakh Lokba röppen át, majd megközelíti e birodalom Urának, Alakh Purushának kozmikus palotáját. Miután Alakh Purusha darshanját megkapta a lélek, magasabbra, Agam Lokba kerül, ahol meg pillantja e térség Urát, Agam Purushát, és megkapja az Ő darshanját is. Az avatott misztikusok ismét megkísérlik leírni e területek sugárzását napok milliárdjaival és milliárdjaival. Az Anami Lok utolsó területéről az avatott misztikusok azonban nem szólnak.

Swami Ji csak néhány szóval utalt rá: “lépésről lépésre a lélek különös dolgokat lát, melyek emberi nyelven nem írhatók le. Teljesen szavakon kívüli minden terület és minden. Micsoda szépség és dicsőség! Hogyan írhatnám le azokat? Itt semmi sincs, ami közvetíthetné az ottaniakat. Ez egyszerűen reménytelen.” Most a Sach Khandon túli összes birodalom Urát látta már a lélek, és saját lényét egyesítette velük. Ez a summum bonumja a Szeretet Misztikus Ösvényének, mert az avatott misztikusok szerint e szent területek leghatalmasabb ereje a szeretet.

Amikor az Anami Lokról kérdezték, Swami Ji egyszerűen csak ennyit mondott: “az mind szeretet”.

Tehát a Szeretet Misztikus Ösvényén az avatott misztikus és a Shabd együtt vezetik el a lelket a jivan muktihoz, vagyis a szellemi felszabaduláshoz és az Igazi Otthonba való felemelkedéshez. Ha a szellemi kereső hittel teljesíti az avatott misztikus parancsait, ha tökéletesen a szeretet útján él, e szellemi felszabadulás véghezvihető egyetlen élet tartama alatt. A kereső a szeretet folytonos szimfóniáját, a mennyei szférák zenéjét fogja hallani, és fel fogja ismerni, hogy az igazi Énje (Self) és az isteni Ige egy és ugyanazon lényegből való. A zene olyan dicsőséges, hogy a tisztátalan tudat fecsegése lecsendesül, a lélek központja a hallható életáramlatban teljesen elmerül, s a tudat és anyag síkjain túli területre vonul ki.

Amint a kereső az élet magasztosabb birodalmai felé emelkedik, felfedezi, hogy itt találja meg az egyetlen igazi létező szabadságot, amelyre emberi lény törekedhet. Ez az alacsonyabb én kötelékeitől mentes szabadság: a félelmektől, képzetektől, gyűlöletektől, előítéletektől és álmoktól, vagyis mindattól való szabadulás, ami üldözi őt, míg a visszatérő születések és halálok hosszú útján jár. Az ember sem egyénileg, sem közösségben a lét fizikai síkján nem lehet soha igazán szabad; csak az az egyén lesz szabad a szó legteljesebb értelmében, aki – betöltve igazi születési előjogát – magasabb szellemi tudatosságot ér el. A megszabadult lelket az alacsonyabb én hamis vágyai már sohasem ejthetik rabul, sem azok fondorlatai, akik azt hiszik, hogy a tünékeny emberi világot saját ideig tartő erejükkel ellenőrizhetik.

A szellemi tudatosság az ember fejlődésének oka s egyben csúcsa, természete meghaladja a szavakat. A szavak az ember fogalomalkotásában pusztán csak kitalált jelképek, mert a szellemi tudatosság valójában a szépség szavak nélküli és időtlen állapota. Aki az utóbbit elérte, az lényének belső központjában tudja, hogy õ szabad szellem, s a szellemi felszabadulás örök birodalmaiban él.

Készült Sant Kirpal Singh: Az élet és halál misztériuma, Annie Besant: Az ősi Bölcsesség valamint az Ahimsa: A lélek útja a Sant Mat tanítása szerint című írások alapján